2018. júl 06.

Főszezon turisztikai kiállítás

írta: Hauke
Főszezon turisztikai kiállítás

2010-ben Utazásügyintéző szakon tanultam. Az osztállyal elmentünk a Főszezon nevű kiállításra. Az alábbi házidolgozatot írtam akkor róla:

160507_133106_hb7_4590.JPG

 

"A Főszezon belföldi turisztikai kiállítást azzal a nem titkolt szándékkal hozta létre a G-mentor Kft., hogy néhány éven belül meghatározó fórumává váljék a belföldi turizmusnak. Három év még viszonylag rövid idő, ám a visszatérő kiállítók és a sok ezer látogató visszajelzései alapján túlzás nélkül kijelenthetjük: a rendezvény beváltotta a hozzá fűzött reményeket." – írja a kiállítás hivatalos honlapja. Nem tudom, mennyire sikerült 'meghatározó fórummá' válni, vagy hogy idén is volt-e "sok ezer látogató". Ha így gondolják, én hiszek nekik, bár személyesen máshogy tapasztaltam. Mentségükre legyen mondva, nem rajtuk múlt.

Valószínűleg a látogatás időpontjával volt a probléma. Péntek délelőtt mentünk, ami több szempontból kedvezőtlen volt. Egyrészt, a hivatalos megnyitó csak délután volt, szóval 10 óra körül sem a kiállítók nem voltak túl sokan, sem a látogatók (ez természetesen nem feltétlenül rossz, jobb, mintha tömeg lenne). Másrészt az időjárás sem volt kedvező: hideg volt és zuhogott az eső. Szóval, mikor megérkeztünk, rajtunk kívül csak pár nyugdíjas bóklászott a 'barátságos faházak' között. Később azért már voltak többen is. A tanárnő felkészített minket arra, hogy sokan fognak odaugrani hozzánk, hogy mindenfélét kínáljanak (prospektusokat, kérdőíveket, stb.). Az adott körülmények között nem meglepő, hogy a kiállítók inkább meghúzódtak a száraz standjaik alatt, és csak onnan próbáltak beszélgetésbe elegyedni velünk.

Úgy vettem észre, az osztály nagy előnyben részesítette azokat a helyeket, ahol nyerni lehetett valamit, bár ez nem túl meglepő. Teszteket lehetett kitölteni különböző témákban (például a parlagfűről volt egy, az tetszett a lányoknak; a másik jogszabályokra kérdezett rá, ez kevésbé volt sikeres), és aki jól válaszolt, kaphatott tollat, kulcstartót, iránytűt, vagy akár még esernyőt, vagy esőkabátot is! Egyik osztálytársam, Barna körülbelül egy óra múlva teljesen átázott, úgyhogy kitöltött egy kérdőívet, hogy kapjon egy esőkabátot. Szóval, részünkről ilyen dolgokra volt kereslet.

Kínálat szempontjából elég felkészültek voltak. A fent említett dolgokon kívül volt még péksütemény, forró tea, ingyen Népszabadság, Blikk újság. Az egyik helyen kaptunk egy hatalmas Magyarország térképet. Láttunk hűtőgépet is, tele jégkrémekkel, gondolom, a jobb időt várták vele. Természetesen tele voltak prospektusokkal, azokat előszeretettel osztogatták. Mire körbementünk, minden zsebünk tele volt tömve.

De térjünk rá egy kicsit a szakmai dolgokra. A szakmai kiállítókat nagyjából két csoportra lehetett osztani: 1, egy konkrét város vagy falu képviselői (például: Bogács, Hódmezővásárhely, Sárvár, Debrecen, és természetesen Pécs, mint díszvendég – Európa kulturális fővárosaként), 2, valamilyen szolgáltató - szálloda, fürdő - képviselői (például: Flóra Termál Kft., Hotel Aurum Kft., Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő Kft.).

Barnával és Józsival együtt mentünk körbe a standokon, majdnem mindenhol megálltunk egy kicsit. Barna bátrabbnak bizonyult nálunk, leginkább ő ment oda egy-egy helyre, mi követtük, hallgattuk, miről beszélgetnek. Sajnos többször előfordult, hogy elégedetlenül jöttünk el. "Milyen felkészületlenek! – dohogott Barna. – Még azt sem tudják, hogy Hódmezővásárhely neve régen Holdmezővásárhely volt!" Egy másik helyen egy kiállító hölgy lelkendezve mesélte, hogy milyen szép várromok vannak az adott település közelében. "Kik rombolták le ezeket a várakat?" – kérdezte osztálytársunk ártatlan képpel. A hölgy sajnos nem tudta. "Még azt sem tudják, hogy a Habsburgok rombolták le a várakat!" – mondta nekünk Barna, mikor eljöttünk.

De azért voltak jó tapasztalatok is. Debrecen kiállítói kedvező benyomást tettek ránk. Kedvesek, és felkészültek voltak, még Barna magas mércéjével mérten is. Sőt új, érdekes dolgokat tudtunk meg. Például, Debrecenben is van állatkert, csak kevésbé ismert. Ami az érdekes, hogy éjszaka is be lehet menni, előzetes egyeztetés esetén, csoportoknak. Így az éjszakai állatokat is meg lehet nézni.

Egy másik helyen Józsiék ingyen regisztráltak, és kaptak egy Itthon otthon van belföldi kedvezménykártyát. Ezzel sok helyen kaphatnak kedvezményt, ha Magyarországon belül utaznak valahova.

Összefoglalva, kicsit kevesebbet nyújtott ez a kiállítás a vártnál, de a fiúkkal jól elszórakoztunk, szóval összességében számomra kellemes élmény volt. Lehet, hogy Barna és Józsi nem ért velem egyet teljesen. Ők körülbelül egy hétig betegek voltak, mert megfáztak a kiállításon.

2010. 09.22

Szólj hozzá

budapest vélemény emlék kiállítás iskola főszezon