A munkahelyen sokféle ügyféllel/vásárlóval összeakadunk. Vannak ilyenek és vannak olyanok. Most egy pár szót szólnánk az olyanokról (ez a legszebb jelző, amit tudunk rájuk mondani), azokról, akik rövid idő leforgása alatt sokféle érzelmi reakciót kiváltanak szegény értékesítőkből – a bosszúságtól elkezdve, az értetlenkedésen át a nevetésig.

A minap történt például a következő eset:

Vikit hívta fel az ügyfél, és meglehetősen emelt hangon (üvöltve) közölte vele, hogy fel van háborodva, miszerint régóta várja, hogy megérkezzen a tetőcserepe, és még mindig nem történt semmi, és itt van mellette az ács, aki most ezért nem tud dolgozni, és azonnal csináljunk valamit. Viki próbálta megnyugtatni, hogy mindjárt utánanézünk a dolognak. Esetleg, talán ha a nevét megmondaná (a bemutatkozás valahogy elmaradt az elején a vevő részéről…), akkor az alapján előkeressük a rendelését, és egyeztetünk a gyárral.

Ez annak rendje és módja szerint megtörtént, és kiderült, hogy 2 hete rendelte meg az ügyfél a cserepet, 3 héttel későbbre igazolták vissza a szállítást, tehát jövő héten fogják kivinni a helyszínre. Ez amúgy az átlagos szállítási idő, tehát nem értettük, hogy az ügyfél min akadt ki, hiszen amit a gyár vállalt, az be is tartja.

Viki visszahívta a jóembert, aki sajnos nem csillapodott le, és továbbra sem tompítva a hangerőn magyarázni kezdte, hogy így csúszik az egész építkezés, és ez anyagi veszteséggel jár neki, és amúgy is szegény ács most mit fog csinálni, miért szúrunk ki vele. Viki megpróbálta elmagyarázni, hogy a körülbelüli szállítási határidőt már a rendelés leadásakor is tudta, tehát nem értjük, hogy min van kiakadva. De ha már ennyire zavarja, hogy mi lesz szegény áccsal, adja oda a telefont, egyeztetünk vele.

Mikor átvette az ács a telefont, Viki a legudvariasabb modorát elővéve sűrű elnézések közepette megkérdezte tőle, hogy nem nagy probléma-e, hogy jövő héten jön csak meg a cserép.

Mire az ács halál nyugodtan közölte, hogy a legkevésbé sem probléma, hiszen még készítik a tetőszerkezetet, tehát amúgy is csak a jövő héten állnának neki a cserepezésnek. Kifejezetten jó, hogy addig nem kell kerülgetniük a raklapokat. Viki megköszönte, és lerakta a telefont.

Mikor elmesélte nekünk az egészet, jöttek az érzelmi reakciók:

1. a bosszúság – miért üvöltözik az ügyfél? Hogy képzeli, hogy ilyen hangon és stílusban beszél??
2. az értetlenkedés – miért van így kiakadva, mikor az ácsnak, aki a munkát végzi, nem is volt probléma ez az egész helyzet?
3. és a nevetés – ott áll egymás mellett az ügyfél és az ács, és nem bírnak egy ilyet megbeszélni maguk között? Ugrál a vevő az ács érdekében, mikor őt tökre nem érdekli az egész… ez azért valahol vicces…