Berobog egy egész család, apa, anya, gyerekek, meg még ki tudja milyen rokonok, egyszerre beszélnek, hangosak, látszódik, hogy valami bajuk van. Mármint velünk.

Ők is szegény Csillát találják meg, odaözönlenek, verik az asztalt, hogy kártérítést követelnek. Elég ijesztő jelenet, nagyon indulatosnak látszanak. Meg persze túlerőben is vannak.

Csilla kérdezi, hogy megtudhatná-e, hogy egyáltalán miről van szó.

Elkezdenek egyszerre magyarázni, de lassacskán körvonalazódik, hogy nemrég vettek itt valami festéket, de aztán kiderült, hogy már rég lejárt a minősége, nem tudták felhasználni, micsoda dolog ez, hogy a szegény, gyanútlan vásárlót ilyen csúnyán becsapjuk, azonnal intézkedjünk, kérik vissza az árát, az a minimum, meg persze valami ráadás kedvezményt is adhatnánk, hogy ne menjenek a fogyasztóvédelmhez.

Csilla próbálja lecsillapítani a kedélyeket, elnézésüket kérjük, sajnos néha előfordul ilyen tévedés, természetesen visszaadjuk az árát. Persze előbb visszakeressük a rendszerben a rendelést. Meg tudnák-e mondani, hogy milyen néven volt a vásárlás.

Ez az első pont, amikor elhallgatnak, és csak néznek egymásra. "Hát, asszem a Sanyi vót itt a bótba" mondja az egyikük, talán egy nagybácsi. Kiderül, hogy nem is ők vásárolták, hanem valamelyik rokon, aki persze most pont nincs itt.

Nem baj, megpróbáljuk előkeresni a termék alapján. Melyik termékről van szó?

Itt is nagy csend. "Valami festékről beszélt a Sanyi..." Ez nem nagy segítség, sokféle festéket árulunk, pedig nem is ez a fő profilunk.

Csilla próbálja megmagyarázni, hogy így nem tud segíteni, ha nem tudnak semmit a szóban forgó vásárlásról.

Aztán valakinek eszébe jut a megoldás, felhívják a Sanyit. Kérdezik, hogy is volt ezzel a festékvásárlással, milyen típusról van szó? Hát arra már ő sem emlékszik, de rossz volt, az a lényeg.

Kösz. Hát így sajnos nem segíthetünk. Nem nagyon örülnek neki, továbbra is verik az asztalt, hogy márpedig... Ráadásul most már a kihangosított Sanyi is csatlakozik.

Ekkor váratlan fordulat: a Sanyi valami megjegyzést elereszt, hogy most hogy lesz így a kislányának szép rózsaszín szobája.

Ezen Csilla meglepődik. Álljunk meg egy kicsit... Tehát beltéri festékről beszélnek??

Arról, hát!

Akkor itt valami félreértés van. Mi nem árulunk beltéri festéket, csak homlokzatit és lábazatit. Itt vásároltak egyáltalán?

Sanyi felháborodik, hallani a hangján, micsoda dolog ez, hogy így próbáljuk őket lerázni, ő maga volt itt nálunk a Raktár utcában!

Csilla nem tudja, hogy sírjon, nevessen, vagy infarktust kapjon. "De ez nem a Raktár utca!"

"Nem??" kérdezi Sanyi és az összes rokon.

"Nem. Az a város másik felében van."

A döbbent csend után nagy nevetés. Furcsa látni rajtuk a változást: egy perce még a bicska a kezük ügyében volt, most meg már haverok vagyunk.

"Tessék elmenni a Raktár utcába, és ott reklamálni."

"Hát, el is megyünk! Ha tudnák, hogy becsaptak minket! Vettünk nemrég egy festéket..." kezdik magyarázni, de aztán rájönnek, hogy ismerjük a sztorit.

Aztán, amilyen mérgesen jöttek, olyan vidáman távoznak.